dr. Szabó László
A Batsányi János Gimnáziumba 1976 és 1980 között jártam. Akkoriban három párhuzamos osztály volt. Az osztályom egyik fele matematika, a másik fele fizika tagozatos volt; én a fizika tagozatos csoportban voltam.
A gimnáziumi évek azzal kezdődtek, hogy az első nap első óráján dolgozatot írtunk matematikából. Ettől kicsit beijedtünk. Szabó Katalin tanárnő kifejtette, hogy úgy tud velünk jól dolgozni, ha ismeri a képességeinket. Nemsokára kiderült, hogy felesleges volt megijedni. Többünknek a matematika lett az egyik kedvenc tantárgya. Szabó tanárnő hihetetlen lelkesedése ragadós volt. Csillogott a szeme, amikor egy szép levezetést, megoldást vagy gondolatmenetet magyarázott el. Egyik kedvenc mondása ez volt: „A matematika könnyű tárgy, csak az első 3000 feladat a nehéz.” Egyszer ezt elmeséltem egy rendezvényen az akkori gimnazistáknak. Egyikük megjegyezte, hogy a tanárnő ezt nekik is szokta mondani, de a 4000 számmal. Úgy látszik itt is van infláció.
Szucsán András volt a fizikatanárunk. Sok fizikaóránk volt, így jutott idő arra, hogy néha lazítsunk. Voltunk például szánkózni, csocsóztunk a pinceklubban, és többször fociztunk az udvaron. Egyik alkalommal a lányok voltak a fiúk ellen és tanár úr a lányokkal volt. A végén a lányok győztek, pedig a fiúk csapatában több igazolt focista is játszott. Az eredmény kevésbé meglepő, ha azt is tudjuk, hogy a bíró is a tanár úr volt.
Szucsán Andrással az érettségi után néhányan rendszeresen összejöttünk pingpong-sakk-ulti háromtusára. Nagyon jól pingpongozott, egyetlen alkalommal sikerült csak legyőznöm néhány ponttal, egyébként mindig ő nyert. Ultiban is jobb volt nálam, sakkban sikerült a becsületgólokat megszereznem.
Tanár úr beszervezett tanári focira, mert a tanárok kevesen voltak. Fehér József tanár úr, azaz Joe bácsi általában hátul állt a kapuban. Időnként hátragurult a labda Joe bácsi felé, ilyenkor a kollégák biztatták: „Büntess Joe!”, mire ő nagyot rúgott a labdába, ami általában a lámpát találta el a mennyezeten.
Egyszer az udvaron fociztunk, amikor nyílt az utcai kapu, és Joe bácsi jelent meg egy biciklit tolva. Így szólt: „Gyertek már, nézzétek meg!” A csomagtartón egy nagy hal volt, két oldalon jócskán lelógott. Akkor még nem tudtam, hogy Joe bácsi nagy horgász is. Éppen a Tiszáról tartott hazafelé, amikor meghallotta, hogy focizunk.
Joe bácsi az osztály matematika szakos felének volt a matematikatanára. Egyik egyetemi oktatónk mesélte, hogy úgy államvizsgázott matematikából („csillagos ötösre”), hogy kihúzta a tételt, majd fejét az asztalra hajtva végigaludta a felkészülési idő két óráját.
A fizika teremben volt egy filmvetítőgép, amihez csak Szucsán András értett. Egyszer valaki vetíteni akart nekünk egy filmet, de nem sikerült elindítania a gépet. Engem küldtek el, hogy hívjam el Szucsán Andrást, aki éppen egy óvónős osztálynak tartott órát. Azt mondta: „Na, Szabó, tartsd helyettem az órát, amíg visszajövök!” Persze meg sem mertem mukkanni, csak ültem a tanári asztalnál, amíg tanár úr visszaért.
Fejér tanár úr, azaz Firci volt a tesi tanárunk. Óra végén gyakran így köszönt el: „Ha Isten, a Párt és én is úgy akarom, akkor jövő órán röplabdázunk.” Tanár úr egyik kedvence a szertorna volt, amit viszont mi nagyon utáltunk. Firci így próbálta megédesíteni a keserű pirulát nekünk, fizika tagozatosoknak: „Ez tiszta fizika!”
Gyakran futottunk a Tisza-gáton. Firci jött utánunk biciklivel. Megmondta, hogy meddig kell elfutnunk, majd közölte, hogy ha előbb visszaérünk, akkor óra végéig focizhatunk. Így aztán nagy tempóban futottuk végig a távot csak azért, hogy még néhány percig focizhassunk.
Ez volt néhány abból a sok emlékből, amit a gimnáziumi éveimről őrzök. Az említetteken kívül sok más tanárra is szeretettel gondolok vissza. Nagyon furcsa érzés, hogy sokan közülük már nincsenek az élők sorában.