Nagy Szabolcsné, Éva néni
Hekkelné Zsíros Ildikó visszaemlékezése (Köszönet továbbá volt tanítványainak, a családnak a segítségért.)
Egykori diákjaként írom emlékeimet, hálával, tisztelettel emlékezünk rá.
1989-ben kezdtük tanulmányainkat a Batsányiban, amikor épületének homlokzatán a népköztársaság címerét felváltotta újból a koronás kiscímer. A rendszerváltás évében adták át az új, „kék” épületet, amely sokáig viselte nevében ezt a színt. Elsők voltunk az új termekben, elsők voltuk a padokban, először ültünk azokon a székeken. Ünnepélyes volt a tanévnyitó, szoboravatás az aulában. Idén ismét ünneplünk, a 100 éves évforduló kapcsán emlékezünk meg szeretett tanárainkról, hiszen ők pakolták meg útravalóul tarisznyánkat tudással, emberséggel, kitartással, jó szóval.
Nagy Szabolcsné, Éva néni lett osztályfőnökünk, a matematika és fizikatanárunk. Nem volt könnyű dolga velünk, de nagyon szerette az osztályt, mi voltunk az utolsó osztálya. 1993-ban végzett tanulói közül hárman végeztünk matematika tanárszakon a Szegedi Tudományegyetemen, most kollégák vagyunk a Batsányiban. Nem véletlen, hogy ezt a pályát választottuk.
Többek között tanítási módszereiben volt nagyon gyermekközpontú. Szemléletesen, gyakorlatiasan tanított, hétköznapi példákkal gazdagon illusztrálva az anyagot. A matematika szaknyelv alapos használata mellett arra törekedett, hogy egyszerűen fogalmazzon, és a lényegét lássuk a dolgoknak. Precizitásra ösztönzött, nagyon jól megalapozta a gimnáziumban a felsőfokú tanulmányainkat.
Fakultációs óráinkon nagyon sok lehetőséget kaptunk, táblánál dolgoztunk, bizonyítottunk, ott oldottunk meg feladatot, ezzel már akkor fejlesztette a tanári pályához szükséges kompetenciáinkat. Fejlesztette a kiállásunkat, előadó-képességünket. Emlékszem, könnyen vettük az egyetemre bekerülve a határérték, a deriválás és az integrálás témaköreit, mert Éva néni a matematikai ismeretek átadásában magas szinten állt, és tényleg egyszerű(bb) volt vele a matematika. Úgy tudott tanítani, hogy közel hozta hozzánk.
A táblán szép ábrákkal dolgozott, karakteres írásképe mintaértékű külalak volt számunkra, ízléses, íves, szép betűkkel írt. Eszembe jut, hogy mindig több színt hordott magánál, ha a jegyzetei, papírjai
beteltek, elfordította a lapot és más színnel dolgozott tovább. Jó érzéssel tölt el, hogy azokban a termekben, ahol tőle tanulhattam, most én is továbbadhatom a matematika tudásának örömét. Tanárságom első éveiben munkámat mentorként is segítette, ma is őrzök egy tőle kapott kézírásos levelet, amelyben az az évi érettségi feladatokkal kapcsolatban osztotta meg velem gondolatait.
Tanítványokkal szabadidejében is szívesen foglalkozott akár felzárkóztatásról, akár tehetséggondozásról volt szó. Volt diákjaival az egyetemi évek alatt is szoros kapcsolatot tartott, támogatta őket. Osztályfőnökként is mindig időt szánt ránk, érdeklődően, aktív figyelemmel beszélgetett velünk a minket érintő problémákról, és tanácsaival, mosolyával megnyugtatóan segített.
A mosolyára, kedvességére mindig emlékezni fogunk: ” Nem volt könnyű dolga velünk, de nagyon szerette az osztályt. Egyszer a folyosón vártunk és nagyon fáztunk. Jött és mondta, hogy hajoljunk le. Elkezdte dörzsölni a hátunk, majd megkérdezte fáztok-e még? (Mi meg csak értetlenül néztünk.) Hozzám nagyon közel állt és én nagyon sokat köszönhetek Neki. Talán nem tévedek, ha azt mondom nagyrészt neki köszönhető, amit elértem a pályafutásom alatt. Gimi után én haláláig tartottam vele a kapcsolatot. Igazi jó pedagógus volt.” (Rózsa Csilla)
” Én csak arra emlékszem, hogy fizika dogánál egyszerűen kiment 10 percre a teremből, mondván: aki tanult, úgyis tudja, hol kell a válaszokat a könyvben keresni. Aki nem, az hiába keresgél. És mennyire igaza volt….! Néha, milyen rosszak voltunk és ő mégis kitartott mellettünk. Szép csendben végezte munkáját és minden fiatalt elfogadott, mindenkiben meglátta az értékeket” (Soós Kati)
Ez munkásságának legszebb üzenete: A pedagógus arra hivatott segítő, aki minden fiatalt elfogad, és mindenkiben meglátja az értékeket. Köszönjük Neked, Éva néni!