Nem hal meg az, ki milliókra költi
Dús élte kincsét, ámbár napja múl;
Hanem lerázván, ami benne földi,
Egy éltető eszmévé fínomul,
Mely fennmarad s nőttön nő tiszta fénye,
Amint időben, térben távozik;
Melyhez tekint fel az utód erénye:
Óhajt, remél, hisz és imádkozik.
In memoriam Fábiánné dr. Szenczi Ibolya
(1949 – 2025)
Az ember útja véges. De ha egy ember egész életét tevékenyen tölti, felfoghatatlan, hogy ilyen hirtelen távozzon. Néhány napja még rendezvényen beszélt, s ma már szomorúan szembesültünk a hírrel, hogy igaz, hogy eltávozott Fábiánné dr. Szenczi Ibolya. A Batsányi János Gimnázium oktatógárdájának egy újabb jelentős, nagy egyénisége érkezett meg az égi tanári karba.
Diákok sokaságát oktatta hatalmas tantárgyi tudással. Támogatta a tehetséges tanulókat, egyengette útjukat, hogy biztos alapokkal induljanak a versenyeken, de megállják helyüket felsőfokú tanulmányaikban is. Mindenkire figyelt, mert számára fontos a gyerek, a gimnázium volt. A fiatalok tényleg élményként élték át tanításait. Így lett több tanítványából elhivatott értelmiségi, orvos, mérnök, jogász, egyetemi oktató, közéleti személyiség. Nemcsak tanára, hanem mestere volt tanítványainak, akik előtt ajtaja lelkiekben és fizikálisan nyitva állt.
Fábiánné dr. Szenczi Ibolya nem volt tősgyökeres csongrádi, de azzá lett. 1949. április 14-én született Kunbaján, földszerető, istenfélő, a felvidéki Bátorkesziről áttelepített családban. Családi indíttatása miatt már gyermekkorától kemény megpróbáltatásokon ment keresztül. Az általános iskolát szülőhelyén végezte, majd a bácsalmási Hunyadi János Gimnáziumban kiválóan érettségizett. A pedagóguspálya iránti elhivatottsága miatt tanulmányait Szegeden, majd Debrecenben folytatta. Büszke volt rá, hogy több diplomát és doktori fokozatot is szerzett. Mindig emlegette, hogy felnőttként is többször visszaült az iskolapadba. Szorgalmas diák volt felnőtt fejjel is, tanulta bár a latin nyelvet a történelem tantárgyhoz, vagy megismerkedett az új technikával, a számítógéppel, vagy amikor a gimnáziumban meghonosította a mozgóképkultúra és média oktatását. Örök tudásvágy hatotta át, mert nyugdíjasként is szívesen tanult. Szövegszerkesztési ismereteivel a könyvek világához is eljutott, s számtalan kiadvány őrzi keze munkáját. Létrehozta a Távlat Közhasznú Egyesületet, annak elnöke, fáradhatatlan motorja volt egészen haláláig.
Az egyetemi évek alatt megismerkedett Fábián György bölcsészhallgatóval, majd diplomájuk megszerzése után házasságot kötöttek. 1971-től Csongrádon helyezkedtek el. Házasságukból két gyermek: Róbert és Tamás született. Pályakezdő éveik alatt bizonyították rátermettségüket, hivatástudatukat. A tanárnő kollégiumi nevelőtanár lett, amit lelkesen, nagy kedvvel végzett. Mellette a Széchenyi Általános Iskolában óraadóként néhány órában magyart tanított. 1975-ben a szülésről visszatérve a gimnázium magyartanára lett, ahol beosztott tanárként dolgozott magyar-orosz-történelem szakosként, szaktanácsadóként, szeretett férje pedig igazgatóként tevékenykedett hosszú éveken keresztül.
1982-ben alakult meg a Beszélni nehéz kör az ő vezetésével. A gimnázium egyik legeredményesebb szakköre volt kiváló versenyeredményekkel. Az iskola keretein túl is tevékenykedett, mert 1993-ban elindította az anyanyelvi táborok sorát, amely a magyar nyelv ápolását tűzte ki céljául. Fábiánné tanárnő még tábori logót is rajzolt kézzel. Munkájának köszönhetően a gimnázium szellemi központjává vált a nyelvművelésnek. Dr. Szenczi Ibolya könyvei, cikkei és előadásai a tudományosság mellett, a magyar nyelv szeretetére is rámutattak, pedagógiai célzattal is hatottak! Számtalan diák kapott Kazinczy-díjat felkészítésében.
Csongrád város kulturális életének tartalmasabbá tételében is jelentős részt vállalt. A város irodalmi emlékei, emlékhelyei gondozásáért komoly erőfeszítéseket tett: domborműves táblák elhelyezését kezdeményezte a városban Milos Crnjanski, Juhász Gyula, Móra Ferenc, Jókai Mór, Mikszáth Kálmán emlékére. Reprezentatív kötetben összegyűjtötte Csongrád irodalmi öröksége címmel a városhoz kötődő alkotók kapcsolódását, életútját. A magyar nyelv napjának tisztelegve több évben hirdetett anyanyelvi pályázatot a térség összes általános iskolásának és középiskolásának. A pályamunkák értékelésére a nyugdíjas magyar szakos tanárokat vonta be, és neves előadókat hívott az anyanyelvi ünnepségekre.
A gimnáziumban munkaközösség-vezetőként irányította a humán szakos tanárokat. Mindenkihez tisztelettel fordult, meghallgatta kollégáit, igyekezett a legjobb döntéseket hozni. Nyugalom, precizitás, higgadtság jellemezte mindennapjait. Csendes szavú, de határozott értékrendet valló alakja máig él a kollégák emlékezetében. Munkájában céltudatos, szorgalmas és rendkívül kitartó volt. Soha nem sértett meg senkit, mindig segítőkész volt, tanártársait akár tanácsaival, akár példájával támogatta, buzdította. Egy-egy iskolai vagy tudományos rendezvény, konferencia, tanfolyam megszervezésekor fáradhatatlanul, minden követ megmozgatva, a legkisebb részletről sem megfeledkezve dolgozott, hogy annak sikere biztos legyen. A tanáriban a füzetek, dolgozatok fölé hajolva láthattuk alakját legtöbbször. „Gutta cavat lapidem, non vi, sed saepe cadendo.”/ A vízcsepp kivájja a követ, nem az erejével, hanem a sűrű esésével./ Következetességével képes volt diákjait is egy irodalmi vagy nyelvi versenynek megnyerni, vagy esetleg egy életpálya irányába fordítani.
Hosszú tanári pályáján többször volt osztályfőnök. A rábízott diákokat önálló gondolkodásra, a kötelességeik teljesítésére nevelte. Szívügyének tartotta a jó osztályközösség kialakítását. Szerény, csendes, empatikus egyéniségével megnyerte magának a tanulókat. Példát mutatott, s ezáltal példaképpé vált. „Egy igazi pedagógus” – mondták róla a szülők.
A tanítás, a szakmai tanácsadás mellett tanárnő elkötelezetté vált az irodalomtudomány, a kutatás iránt. Doktori fokozatot szerzett Kádár Lajos csongrádi népi író életművének feldolgozásával, és több tudományos kör tagja lett. Élete utolsó napjáig részt vállalt a Magyar Irodalomtörténeti Társaság szervezésében, vezetésében. Munkásságát több kitüntetéssel is elismerték. Számára nagy megtiszteltetés volt, hogy Csongrád város díszpolgára lett, valamint az Anyanyelvápolók Szövetsége tiszteletbeli elnökségi tagjának választották meg. Lőrincze Lajos-díjjal 2007-ben, Maróti István–emlékéremmel 2015-ben tüntették ki, de a tehetséggondozásban kifejtett bámulatos teljesítményéért a Bonis Bona Életmű díjban is részesült.
Nem felejtjük alakját, mert a holtak az élők emlékezetében élnek tovább. Amíg valakire emlékezünk, addig élni fog. Drága Tanárnő! Emlékezni fogunk.
„Itt jókat alszunk, mert itt örök az álom,
Örök a szél és a lomb a fákon,
Örök a magány és örök az emlék,
Bennünket lágyan ringat a nemlét.
De ha gondolsz ránk, mi felébredünk,
De ha gondolsz ránk, érinted kezünk,
De ha gondolsz ránk, abban örömöt lelünk,
De ha gondolsz ránk, akkor itt vagy velünk.”