November hónapban az iskolai boldogságórákon a társas kapcsolatainkkal foglalkoztunk, így az alábbi tevékenységekben vettek részt az osztályok. Az 5.F osztály a hónap témáját Gyurik Ádám, iskolai bűnmegelőzési tanácsadó segítségével tartotta meg. Az órán megtanulták, hogy…
„Nem a problémák okozzák a stresszt. A problémádhoz való hozzáállásod okozza azt.” (José Silva)
Az októberi boldogságórákon az optimizmus témakörét dolgoztuk fel és a címben szereplő idézetet választotta iskolánk 12/F osztálya, azért, hogy tudatosítsák magukban azt a gondolkodást, ami az optimizmus alapja. Az optimista látásmód megtanulása, alkalmazása nem könnyű…
„A hála a nemes lélek jele.” (Aiszóposz, görög mesemondó)
A 2021/2022-es tanévet iskolánk – a tavalyi évben megvalósult munkánk eredményeképpen – Örökös Boldog Iskolaként kezdhette meg. Ezt az elismerő címet csak egy évre kaphatja meg minden sikeresen pályázó intézmény, amelynek feltétele, hogy legalább 3…
Élményekben gazdag fecsketábor
Leendő 5.F osztályos tanulóink az idén is fecsketáborban vehettek részt, ahol több élményteli program várta őket. Felejthetetlen 5 napot töltöttek együtt, miközben nemcsak megismerkedhettek egymással, hanem szabadon sportolhattak, belekóstolva minőségi batsányis sportos foglalkozásokba, exatlon pályát…
„Mi lenne, ha az életet nem években mérnénk, hanem boldog pillanatokban?” (Heike Faller)
2021 júniusában a boldogságórák keretén belül is zártuk az évet, és ebben a hónapban összegezhettük azt az éves munkát, amelyet a 2020/2021-es tanévben (iskolánk fennállásának 100. évfordulóján) 4 osztály végzett el iskolánkban. A június hónap…
Köszönjük az egészségügyben dolgozók áldozatos munkáját!
2021 júniusában iskolánk is csatlakozott ahhoz a nemzetközi kezdeményezéshez, amelynek célja az volt, hogy a pandémia idején kifejezzük a hálánkat és köszönetünket azoknak, akik az egészségügyben kitartóan és emberfeletti erővel dolgoztak az elmúlt időszakban. Nem…
„Aki tisztességesen edz, az mindig elfárad.” (Tim Noakes)
A boldogságóra pályázatunkhoz kapcsolódóan a május hónap a mozgástudatos életmód jegyében telt el iskolánkban, ahol szerencsére elmondhatjuk, hogy a batsányis diákok igazán szeretnek mozogni. Ez a tudatos életmód nem csak erre a hónapra vonatkozik, hanem…
„Ha tettél valamit, amit megbántál, rendbe hozhatod. (…) A jó barátok megbocsátanak.” (Maja Lunde)
Iskolánkban az április hónap a megbocsátás témájával telt a boldogságórák keretein belül. Az osztályok többféleképpen igyekeztek ezt a témát megközelíteni, amely téma feldolgozása egyáltalán nem könnyű a 21. században. A kisebbek olyan idézeteket, gondolatokat beszéltek…
A boldogság valódi titka, ha örömünket leljük a mindennapi élet apró mozzanataiban. /William Morris/
A hónap mottója magában foglalja azt a témát, amellyel a március hónap folyamán foglalkoztunk iskolánkban a boldogságórákon. Talán nem túlzás azt állítani, hogy az apró örömök nemcsak ebben a hónapban fontosak, hanem egész életünkben is,…
„Az élet nem mindig könnyű, de amikor legyőzzük a megpróbáltatásokat, erősebbek leszünk, a lehetőségeinkért pedig hálásabbak.” (Nick Vujicic)
A címben szereplő mottó kiváló inspirációt adott iskolánk diákjainak és tanárainak, mivel februárban a megküzdési stratégiákról tanulhattunk a boldogságórákon. Ez a téma igazán különleges, abból a szempontból, hogy egyáltalán nem könnyű a nehézségekkel szembenézni, illetve…