Gólyatáborral indult a közös út

Három héttel az iskolakezdés után örömteli érzés visszatekinteni a 9.B osztály tanévre hangoló gólyatáborára. Augusztus utolsó hetében élménydús három napot töltöttünk Soltvadkerten a Vadkerti tó közvetlen közelségében, ragyogó napsütésben, egy jól felszerelt, szép apartmanházban, igazán jó társaságban. Az odautazásunk izgalmas volt, hiszen még egyáltalán nem ismertük egymást, rövid átszállási idővel rendelkeztünk, de a csapat jól összeszokott rutinos társaság módjára egységesen és összeszedetten mozdult, így minden közlekedési eszközt elértünk és minden járműre felfértünk. A vonaton kialakultak az apartmantársaságok és elkezdődött az ismerkedés.  Egy kedves szülő felajánlása révén elegáns lazasággal utazhattunk, hiszen a csomagok külön autóval érkeztek a tábor helyszínére. Fagyizással majd ebéddel indítottunk, aztán irány a strand. A fürdés, SUPozás, vízibiciklizés  mellett csapatépítő kvízjátékok által ismerkedtünk, asztali teniszeztünk, röplabdáztunk, de nagyon élveztük az esti kötetlen beszélgetéseket, az éjszakai számháborút és az improvizált táncházat is. Második este igazgató úr és családja is meglátogatott bennünket, közös hamburgerkészítés és vacsora mellett beszélgethettünk. A harmadik napon az érkező 9.A osztállyal egy közös ebéd és kiadós csapatjáték keretében ismerkedtünk, majd elköszöntünk és egy utolsó kihagyhatatlan fagyizás után egységes csapatként indultunk haza. Hatalmas köszönet a szülők zöldségtámogatásáért, a csomagszállításért, a vendéglátó Leirer házaspár szervező munkájáért és támogató jelenlétéért, valamint az osztályfőnöki munkát segítő Bedéné Fodor Virág tanárnő segítségéért, szeretetéért!  Jó kezdés után örömteli folytatást minden KILENCEDIKESNEK!