Komplex Természettudományos Tanulókísérleti Verseny 2024

A Csongrádi TErmészetTUDOmányos Diáklaboratórium ebben a tanévben is versenyt hirdetett a természettudományok iránt érdeklődő nyolcadikos diákok számára. A 4 fős csapatok tagjai biológia, fizika és kémia tantárgyakhoz kapcsolódó tanulókísérleti megfigyeléseket, hagyományos és számítógépes méréseket végeztek a versenyen. Szükség volt a tanultak alkalmazására, kreativitásra és problémamegoldó képességre egyaránt.  Sokféle laboratóriumi eszközt használtak, leírás alapján tanulókísérleteket, méréseket végeztek, majd jegyzőkönyvben rögzítették tapasztalataikat.

A gimnázium laboratóriumi szaktanárai, a verseny szakmai felelősei így foglalták össze a verseny tapasztalatait:

Szabó László tanár úr – fizika
Ebben az évben egy ismeretlen folyadék sűrűségének meghatározása volt a feladat. A sűrűséget kétféle módszerrel kellett megmérni. Az egyik a klasszikus tömeg és térfogat méréses módszer. A másik, itt, a versenyen megismert módszer pedig a folyadékban ébredő felhajtóerő segítségével történő mérés volt. A csapatok ügyesen elvégezték a méréseket, a tömény sóoldat sűrűségét sikeresen meghatározták.

Gilicze Tamás tanár úr – számítógépes mérési adatgyűjtés
A modern szenzoros méréstechnikát egy hétköznapi szituáció megfejtéséhez kellett felhasználniuk a versenyzőknek:  forró kávénkba éppen tejet készülünk önteni, amikor megcsörren a telefonunk. A kávét csak a kb. 3 perces beszélgetés befejeztével tudjuk elfogyasztani. Tételezzük fel, hogy a tej éppen szobahőmérsékletű.
Vajon mikor marad melegebb a tejjel ízesített kávénk? Ha a telefoncsörgéskor már beleöntjük a tejet, és 3 perc múlva fogyasztjuk, vagy ha a telefonbeszélgetés 3 perce alatt külön csészében várakozik a kávé és a tej, majd beszélgetés befejeztével öntjük hozzá a tejet és fogyasztjuk a kávét? A választ a számítógépes mérési adatgyűjtés módszerével kapták meg a diákok.

Tábori Leventéné tanárnő – biológia
A biológia feladat a zárvatermő növények ismeretén alapult. A versenyzők növényi színanyagokat vontak ki levélből, keményítőt  azonosítottak be növényi részeken, zárvatermő növény szerveit vizsgálták, növényi  szöveteket elemeztek mikroszkóppal és egy különleges élőlényt fedeztek fel a tálcán, amely nem növény, nem állat és nem gomba volt. 
A gyerekek nagy lelkesedéssel , kíváncsisággal és jó eredménnyel  végezték el ezeket a gyakorlatokat. 

Tábori Levente tanár úr – kémia 
Sav-bázis-közömbösítés és az anyagok oldódásának megfigyelését kapták a diákok feladatul. Fontos szempont volt az elvégzendő kísérletek során a változások megfigyelése, és azok minél pontosabb rögzítése a kísérlet jegyzőkönyvében.
Volt olyan kísérlet, amely végrehajtásához útmutatót kaptak a diákok, de akadt olyan probléma, amit a rendelkezésre álló eszközökkel és a tálcán található anyagok használatával tudtak a versenyzők megoldani.

A verseny eredménye:

1. helyezett: NBA8 (79 pont)
A  Nagyboldogasszony Katolikus Általános Iskola csapatának tagjai Dányi Milán, Kőrösi Tibor, Laczkó Nóra, László Eszter.

2. helyezett: Természet kalandorai (77 pont)
A  Galli János Általános Iskola csapatának tagjai Ferentzi Eszter, Forgó Szabolcs, Józsa Kata, Rácz Géza Dániel.

3. helyezett: Szemfüles molekulák (70 pont)
A Bokrosi  Általános Iskola csapatának tagjai Boda Balázs, Hegedűs Dávid, Szabó Csongor, Zsobrák Szilvia.

4. helyezett: Spenót huszárok (69 pont)
A Szentesi Koszta József Általános Iskola csapatának tagjai: Holman Patrik, Nagy Bátor András, Szepesi Sándor Mór és Winter Balázs.

5. helyezett: Felgyői Csoda Csontok (63 pont)
A Felgyői László Gyula Általános Iskola csapatának tagjai: Gábris Regina Kitti, Kozák Csilla Krisztina, Süli Dániel, Szabó Alex.

6. helyezett: Piroskások (58 pont)
A Piroskavárosi Általános Iskola csapatának tagjai: Szremkó János, Gácsi Petra, Csaba Petra, Deák Zsófia.

Gratulálunk minden versenyzőnek!
Köszönjük a felkészítő tanárok munkáját: Farkas Márta, Kecskésné Krizsán Katalin, Kökényné Lantos Ildikó, Lénárt-Kis Eliza Virág, Molnár Hajnalka, Tarjányiné Gáspár Magdolna, Tormáné Németh Piroska tanárnőknek és a Szentesi Koszta József Általános iskola természettudományos munkaközösségi tagjainak.
 
Kapcsolódó hivatkozások:
A verseny a Selye János Diáklaborhálózat programsorozatának részeként valósult meg. 
Az első három helyezett csapat a Szegedi POK által felajánlott könyvutalvány díjakat is átvehette.
 
A verseny szervezésében, a versenyfeladatok összeállításában és a versenynap lebonyolításában részt vettek: Gilicze Tamás, Szabó László, Tábori Leventéné, Tábori Levente szaktanárok, Kovácsné Esztergálos Rita, Túri-Csányi Gréta laboránsok és Giliczéné László Kókai Mária laboratóriumvezető.