Kisgyermekek a Batsányiban

Anya Te Tudod, Apa Te Tudod című rendezvényünkre érkezők ezeken az alkalmakon hasonló élményben részesülnek, mint a nagyvárosainkban egyre nagyobb számban működő tudományos játszóházakban. A kisgyermekek szüleikkel együtt természettudományos kísérleteket végezhetnek, korunk technológiai újdonságaival ismerkednek a Csongrádi Természettudományos Diáklaboratóriumban.

Az alábbi rövid leírás és a témánként rendezett fényképek segítenek felidézni kicsiknek és nagyoknak az együtt kísérletezés örömét.

 

 

Fizika
A foglakozás során ’színes kísérleteket’ végeztünk el az optika témaköréből. Először egy egyszerű fényforrást, a gyertyalángot vizsgáltuk meg. Megnéztük milyen részekből áll és azt is hogy nincs árnyéka. Aztán szivárványt is készítettünk tejben, illetve színes cukorkák segítségével is. Következő kísérletünkben modelleztük a víz felszínén úszó színes olajfoltot. Ezt egy fotókartonra rögzítettük is, a gyerekek hazavihették. A lézerek tulajdonságairól is esett szó és egy kis lézershow-ban is részük volt a résztvevőknek. Az interaktív foglalkozás végén optikai illúziókat néztünk meg.

 

 

Biológia
A foglakozás során a puhatestű állatok világába tekinthettek bele a tanulók és szüleik. Megtanulták a mikroszkóp használatát, majd a kagylót vizsgálhattak benne. A külső meszes vázon jól látható volt a búb és a növekedési vonalak. A kagylóhéj belsejében az „igazgyöngyképző” réteg is jó látható volt. Továbbá a kagyló belső szerveit is vizsgálhattak a látogatók. A kagyló bélcsatornáját többeknek egészben sikerült kiboncolniuk, amely nagyon tetszett a kicsiknek és nagyoknak egyaránt.
A kagyló testfelépítését követően kimutatták kémiai reakcióval a kagylóhéj mésztartalmát sósavval.
E részfeladat során kiderült, hogy hogyan és miből keletkezik a mészkőhegység, illetve a kalcium-karbonát reagálva a sósavval hogyan hoz létre „pezsgő” szén-dioxidot. Szemmel láthatóan jól érezték magukat a tanulók és a szüleik is. A felsős tanulók is nagyon élvezték a gyakorlatot, lehet, hogy most döntötték el: természettudományos pályára lépnek.

 

 

Robotozás
A robotika foglalkozáson kipróbálhatták az automata elvű mozgást gyakoroltató robotméhecskét, láthattak több típust és több robotgenerációt Lego Mindstorms NXT, EV3, MBot és 3D nyomtatóval készített robotot, az autógyárakban dolgozó robotkarokhoz hasonlót és humanoid robotot is.
A foglalkozás végén az mBot robotot programozták a MakeBlock felületen keresztül, majd örömmel tesztelték a saját ötletüket megvalósító kicsi járgányokat.

 

 

Kémia
Tábori Levente tanár úr a kék színnel játszott, foglalkozásának címe: „… kékítőt old az ég vizében.”

 
A laboratóriumi munkálatok előkészítésében és a gyakorlatokon Kovácsné Esztergálos Rita, Palatinus Ákos laboránsok, valamint Góg Márk és Ferenczi Lajos Szabolcs 11.a osztályos tanulók működtek közre.
A teljes galéria egyben,  itt lapozható, a fotókat Palatinus Ákos és Giliczéné László Kókai Mária készítették.