A 2018/19-es tanév Csongrád Megyei Tanulmányi Versenyek Díjátadó Ünnepségére intézményünkből 3 diák, valamint felkészítő tanáraik kaptak meghívást.
Somogyi Árpád, Káré Vivien és Erdélyi Lujza az Oktatási Hivatal által támogatott tanulmányi és tehetséggondozó versenyek megyei fordulóin kiemelkedő eredményt értek el, így 2019. május 30-án ünnepélyes keretek között vehették át okleveleiket.
Erdélyi Lujza 7.F osztályos tanuló a Szép magyar beszéd verseny általános iskolásoknak elnevezésű megmérettetésen ért el 3. helyezést a hetedik osztályosok között, felkészítő tanára Kissné Kocsis Marianna. Ők személyesen sajnos nem tudtak részt venni az ünnepségen.
Káré Vivien 8.F osztályos tanuló a Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Versenyen elért 3. helyezésével érdemelte ki a dicsérő oklevelet, felkészítője Bíró-Szabó Ágnes.
A nyolcadik osztályosok között az Országos angol nyelvi verseny megyei fordulóján 1. helyezést ért el Somogyi Árpád 8.F osztályos tanulónk. Kiemelkedő teljesítményéért vehette át ő is a jutalmat. Felkészítő tanára Leirerné Katona Ágnes.
A díjakat Hadházi Ilona, a Szegedi Pedagógiai Oktatási Központ főosztályvezetője adta át.
Öröm és büszkeség volt látni diákjainkat a megye legjobbjai között.
Gratulálunk a diákoknak és további sok sikert kívánunk nekik!