Minden évben kiemelt feladat számunkra, hogy diáktársaink véleményét összegyűjtsük és az intézményvezetéssel megosszuk gondolatainkat. Az ülést egy minőségfejlesztő lap megszerkesztése és véleményeztetése előzte meg, melyet minden osztály visszajuttatott a DÖK vezetőségének. Ezt kiértékeltük, majd megosztottuk az eredményeket a megjelentekkel. Minden osztályból meghívtunk delegáltakat, akik további építő javaslatokkal járultak az esemény sikeréhez.
Február 22-én tartottuk a diákparlament találkozóját, ahol az osztályok DÖK képviselői mellett, Kiss Attila intézményvezető úr, valamint Törökné Török Ildikó tanárnő a Mérés- értékelés-fejlesztés munkaközösség nevében érdeklődve hallgatták a DÖK vezetőség beszámolóját. Tonomár Nina DÖK elnök, Hering Dóra és Kátai Hanna alelnök és jegyzők irányítása alatt zajlott a program. Nagyon örültünk, hogy elfogadta meghívásunkat Gyurik Ádám bűnmegelőzési tanácsadó is. Intézményvezető Úr részletesen értékelte a felmerült javaslatokat és közös beszélgetés keretében további lépéseket fogalmaztunk meg. A BJG stúdiója is bemutatkozott, akik nagyban hozzájárulnak az egész éves munkánkhoz.
Fontos számunkra a Városi Diákönkormányzat munkájának megismerése. Sprok Máté városi diákpolgármester beszámolt a tanév során szervezett programokról, további terveikről. Az április 13-i diáknap szervezése is elindult, sok-sok hasznos ötlet született meg. Köszönünk minden támogatást, ami hozzájárult a diákparlament sikeres lebonyolításához.