Márciusban – az apró örömök hónapjában – különböző módon dolgoztunk batsányis diákjainkkal az iskolai osztályfőnöki órákon. Az 5.f osztályos fecskékkel kihasználtuk, hogy a nemzetközi nőnap éppen tanítási napra esett, így a fiúk egy szál tulipánnal kedveskedtek a lányoknak az osztályból, melyet osztályfőnöki órán át is adtak. A lányok nagyon megörültek a virágnak és megköszönték a fiúknak a kedvességüket. Ezen kívül megbeszéltük, hogy bizonyos alkalomkor szoktunk adni ajándékokat egymásnak, de ahhoz, hogy egy kis örömöt okozzunk másoknak nem kell alkalom, hanem egy egyszerű hétköznapon is meg lehet lepni valakit egy kis aprósággal, vagy szép szóval.
A 6.f osztályos diákoktól nőnapra kaptunk virágot és csokoládét, így ők ilyen apró örömökkel lepték meg női tanáraikat márciusban.
A 8.f osztályosokkal összegyűjtöttük, hogy kinek, mi szerez örömöt, mi az, ami boldoggá teszi őket a hétköznapokban. Osztályfőnökként igazán örültem a leírt gondolatoknak, mert ahogyan látszik is, többnyire élményeket, tevékenységeket gyűjtöttek diákjaim, és nem pénzben mért dolgokat említettek: „Kezd melegedni az idő, sokat kockultam a haverokkal, sokat voltam otthon, dolgozat nélküli napok, szünetek, játszottam, kutyáztam, elkezdtem a kreszt, apukám gyakrabban jön haza külföldről, második helyezést értünk el a bajnokságban. 3x-os Magyar Bajnok lettem, tegnap voltam fotózáson, ehettem hamburgert és Cini minis-t, lefektettük a vakondhálót, van isler a büfében, kellemeset aludhattam a meleg ágyamban, kaptam egy töri ötöst.” Nőnapra egyénileg elkészített (jó tulajdonságokból kirakott) szófelhő meglepetésekkel készültünk az osztályban tanító női tanároknak, így ez is örömteli pillanat/nap volt az életünkben. Színházba is eljutottunk, így a közös együtt töltött órák, a buszon kirakott Rubik kocka, a büfében megvásárolt finom sütemény is apró örömöt jelentett a számunkra.
A végzős diákok (12/F) igazi különlegességgel készültek osztályfőnöküknek, aki kedves gondolatokat és finom csokoládét kapott születésnapi meglepetésként ajándékba egy gyönyörű díszdobozban.
Végezetül pedig az is örömmel tölthetett el bennünket, hogy segítettünk pénzbeli/támogatói adományokkal az ukrajnai menekülteknek, rászoruló családoknak, így a nehéz élethelyzetekben is megtaláltuk az örömszerzés módját, lehetőségét, ami az alapvető emberi értékek erősítését jelenti a batsányis diákoknak és pedagógusoknak.
Az osztályfőnökök beszámolói alapján írta:
Rideg-Fekete Márta, projekt koordinátor, osztályfőnök