„Az én távközlésem”

A metALCOM Távközlési és Rendszerintegrációs Zrt. tanulmányi versenyt hirdetett „Az Én Távközlésem” elnevezéssel. Erre a versenyre az ország minden részéről 31 csapat nevezett. Az online forduló után egy esszé jellegű feladat beküldése következett. A cég telephelyén rendezett döntőbe az 5 legjobb gimnáziumi és az 5 legjobb szakközépiskolai osztály jutott be. A Csongrádi Batsányi János Gimnázium Telekomák nevű csapata is ott volt a döntőben.

A csapat tagjai: Hamed Ádám, Németh Attila és Túri László 10.A osztályos tanulók, felkészítő tanáruk: Szabó László.

A döntőben a gyakorlatias feladatok mellett a korábban megírt „A távközlés jövője, ahogy én látom” c. esszé jellegű feladatot kellett prezentáció formájában bemutatni.

A jó hangulatú verseny házigazdája Azurák Csaba és Varga-Berta Dávid a cég program igazgatója volt. A BJG-s csapat kiválóan vette az akadályokat, így megszerezte az előkelő 2. helyezést, ezzel a csapat tagjai fejenként 60.000 Ft díjazásban részesültek.

Gratulálunk a szép eredményhez!

SzabóL_Oklevél