A 2023/2024-es tanévben is folytattuk azt a hagyományt, hogy iskolánk diákjai részt vesznek egy német nyelvű levelező projektben. Csongrád testvérvárosa, a lengyel Belchatow egyik középiskolájával közösen indítottuk ezt a projektet, amelynek célja, hogy a diákok jobban megismerjék egymást, bemutassák egymásnak városukat, országukat, hagyományaikat, a mindennapi életüket, miközben gyakorolják a német nyelvet. Az idén a „Mein Lieblingsbuch” címet választottuk, a magyar és lengyel diákoktól azt kértük, néhány mondatban mondják el, miért szeretnek olvasni, mutassák be kedvenc könyvüket és annak szerzőjét. A projekt témája illeszkedett iskolánk egyik angol nyelvű Erasmus-projektjéhez, valamint Leirerné Katona Ágnes tanárnő mesterprogramjához is, amelyeknek szintén az olvasás a témája. A tanév során a lengyel és a magyar gyerekek munkáiból mind Csongrádon, mind Belchatow-ban egy-egy kiállítást rendeztünk, ahol a két iskola tanulói is megismerhették a projekt eredményét. Februárban, amikor iskolánk néhány diákja Csongrád város testvérvárosi programjának köszönhetően Belchatow-ba látogatott, megnéztük a magyar diákok munkáiból készült kiállítást, majd a tanév végén mi is bemutattuk a lengyel diákok projektmunkáit. A kiállítást a gimnázium aulájában rendeztük be, június 6-án a városunkba látogató lengyel vendégek is megtekintették, és a diákok örömmel fedezték fel a képek között saját munkáikat. A projektben gimnáziumunk tanulói közül 50 diák vett részt. (Szaktanáraik Duka Enikő, Kovácsné Baranyi Margit és Bíró Edit) Köszönjük a projekt résztvevőinek munkáját!