A Csongrádi TErmészetTUDOmányos Diáklaboratórium ebben a tanévben is versenyt hirdetett a természettudományok iránt érdeklődő nyolcadikos diákok számára. A 4 fős csapatok tagjai biológia, fizika és kémia tantárgyakhoz kapcsolódó tanulókísérleti megfigyeléseket, hagyományos és számítógépes méréseket végeztek a versenyen. Szükség volt a tanultak alkalmazására, kreativitásra és problémamegoldó képességre egyaránt. Sokféle laboratóriumi eszközt használtak, leírás alapján tanulókísérleteket, méréseket végeztek, majd jegyzőkönyvben rögzítették tapasztalataikat.
A gimnázium laboratóriumi szaktanárai, a verseny szakmai felelősei így foglalták össze a verseny tapasztalatait:
Szabó László tanár úr – fizika
Ebben az évben egy ismeretlen folyadék sűrűségének meghatározása volt a feladat. A sűrűséget kétféle módszerrel kellett megmérni. Az egyik a klasszikus tömeg és térfogat méréses módszer. A másik, itt, a versenyen megismert módszer pedig a folyadékban ébredő felhajtóerő segítségével történő mérés volt. A csapatok ügyesen elvégezték a méréseket, a tömény sóoldat sűrűségét sikeresen meghatározták.
Gilicze Tamás tanár úr – számítógépes mérési adatgyűjtés
A modern szenzoros méréstechnikát egy hétköznapi szituáció megfejtéséhez kellett felhasználniuk a versenyzőknek: forró kávénkba éppen tejet készülünk önteni, amikor megcsörren a telefonunk. A kávét csak a kb. 3 perces beszélgetés befejeztével tudjuk elfogyasztani. Tételezzük fel, hogy a tej éppen szobahőmérsékletű.
Vajon mikor marad melegebb a tejjel ízesített kávénk? Ha a telefoncsörgéskor már beleöntjük a tejet, és 3 perc múlva fogyasztjuk, vagy ha a telefonbeszélgetés 3 perce alatt külön csészében várakozik a kávé és a tej, majd beszélgetés befejeztével öntjük hozzá a tejet és fogyasztjuk a kávét? A választ a számítógépes mérési adatgyűjtés módszerével kapták meg a diákok.
Tábori Leventéné tanárnő – biológia
A biológia feladat a zárvatermő növények ismeretén alapult. A versenyzők növényi színanyagokat vontak ki levélből, keményítőt azonosítottak be növényi részeken, zárvatermő növény szerveit vizsgálták, növényi szöveteket elemeztek mikroszkóppal és egy különleges élőlényt fedeztek fel a tálcán, amely nem növény, nem állat és nem gomba volt.
A gyerekek nagy lelkesedéssel , kíváncsisággal és jó eredménnyel végezték el ezeket a gyakorlatokat.
Volt olyan kísérlet, amely végrehajtásához útmutatót kaptak a diákok, de akadt olyan probléma, amit a rendelkezésre álló eszközökkel és a tálcán található anyagok használatával tudtak a versenyzők megoldani.
A verseny eredménye:
1. helyezett: NBA8 (79 pont)
A Nagyboldogasszony Katolikus Általános Iskola csapatának tagjai Dányi Milán, Kőrösi Tibor, Laczkó Nóra, László Eszter.
2. helyezett: Természet kalandorai (77 pont)
A Galli János Általános Iskola csapatának tagjai Ferentzi Eszter, Forgó Szabolcs, Józsa Kata, Rácz Géza Dániel.
3. helyezett: Szemfüles molekulák (70 pont)
A Bokrosi Általános Iskola csapatának tagjai Boda Balázs, Hegedűs Dávid, Szabó Csongor, Zsobrák Szilvia.
4. helyezett: Spenót huszárok (69 pont)
A Szentesi Koszta József Általános Iskola csapatának tagjai: Holman Patrik, Nagy Bátor András, Szepesi Sándor Mór és Winter Balázs.
5. helyezett: Felgyői Csoda Csontok (63 pont)
A Felgyői László Gyula Általános Iskola csapatának tagjai: Gábris Regina Kitti, Kozák Csilla Krisztina, Süli Dániel, Szabó Alex.
6. helyezett: Piroskások (58 pont)
A Piroskavárosi Általános Iskola csapatának tagjai: Szremkó János, Gácsi Petra, Csaba Petra, Deák Zsófia.
- eredmények (táblázatosan, részpontszámokkal)
- Galli János Általános Iskola közösségi oldala
- képgaléria