Nyelvtanulás a BJG-ben

Intézményünkben számos lehetőség adódik a tanulóink számára, hogy nyelvtudásukat fejlesszék. Több nemzetközi pályázatunk tette eddig is lehetővé, hogy 5-12 évfolyamos diákjaink közül az érdeklődők eljussanak Európa különböző országaiba. A következő videóban néhány tanulónk beszámolója hallható…

A zene körülvesz bennünket!

Újabb sikeres nemzetközi pályázatot tudhat magának iskolánk. Ezúttal partnerként veszünk részt a STEAM the Music (STEAMus) elnevezésű Erasmus+ programban. A projekt célja, hogy a zene világába bevezesse a 11-15 éves korosztály tanulóit, és rámutasson a…

Újabb nyertes nemzetközi projektünk a környezettudatosság jegyében

Iskolánk sikerrel pályázott az Erasmus+ 2020 Stratégiai Partnerség (KA229) programjában, ahol a Becoming European Ecocitizens (BEE) elnevezésű, alapvetően környezettudatosság jegyében megálmodott projektünk  Magyarország (koordinátorként), Olaszország, Spanyolország, Törökország, Lengyelország és Portugália  részvételével valósul meg. A projekt…

Mentorprogram a Batsányiban

A „School is cool” (Tutoring to boost young pupil’s motivation) című Erasmus+ program keretében iskolánk 13 diákja (Oláh Tímea, Papp Ágnes, Forgó Judit 10A, Szabó Tímea Szkarlett, Koncz Réka 10B, Veszprémi Csongor 10F, Illés Bálint…