Dán, olasz, spanyol és török partnereinkkel együtt az Erasmus+ pályázat keretében szeretnénk, ha tanulóink egymástól, saját korosztályuktól is tanulhatnának az egészséges életmód terén is. Projektünk múlt heti találkozóján a török partnerünkhöz Trabzonba, a Cudibey Ortaokulu…
School is Cool – projektindító találkozó
Iskolánkban 2019. szeptember 1-én két újabb nemzetközi Erasmus projekt indult, melyek egyike a School is Cool: tutoring to boost young pupil’s motivation című projekt. A projektben 4 ország: Belgium, Magyarország, Spanyolország és Olaszország egy-egy iskolája…
HEY – Egészséges Európai Fiatalság
Az idei tanév sem maradhatott el külföldi vendégek nélkül. Négy ország fiataljai, és az őket kísérő pedagógusok a Healthy European Youth /Egészséges Európai Fiatalság/ elnevezésű Erasmus+ projekt keretein belül látogattak iskolánkba. A dán, török, olasz…
Törökországban kezdtük a tanévet
A két évig tartó Square Eyed Students (Kockafejű diákok) Erasmus+ projekt zárótalálkozójára 2019 augusztus hónapjának a végén került sor.
A találkozók során mind az öt partner: Dánia, Törökország, Észtország, Horvátország és Magyarország képviseltette magát, és közösen ezúttal is együtt dolgozva véglegesítettük a záróbeszámolónkat. Összegyűjtöttük a tapasztalatainkat, melyeket az elmúlt két év során szereztünk. Megvizsgáltuk, hogy mennyire és hogyan fenntarthatóak a pályázatban elért eredmények. Továbbra is úgy gondoljuk, hogy a mobiltelefonok és egyéb informatikai eszközök túlzott használata sok problémát okoz(hat) a mai fiatalok számára, ugyanakkor azt is be kell látnunk, hogy hasznos részei lehetnek nem csak a szabadidő hasznos eltöltésének, de az iskolai oktató-nevelő munkának is. Ezek után is szeretnénk felhívni a fiatalok figyelmét a függőség okozta veszélyekre, és a későbbiek során további mobilmentes napokat szeretnénk szervezni iskolánkban.
Bár ez volt az utolsó személyes találkozó a projekt során, mégis több partnerország jelezte, hogy a jövőben is szeretnének intézményünkkel együttműködni más projektek keretein belül is.
Végezetül személyes tapasztalataimról szeretnék pár sort írni: rengeteget tanultam az elmúlt időszak folyamán külföldi kollégáimtól, és mély nyomott hagyott bennem a többi ország iskolarendszerébe történő betekintés. Amennyiben lesz rá alkalmam, szívesen veszek majd részt további Erasmus+ pályázatokban, mert nagy mértékben hozzá tudnak járulni az ilyen programok, a pedagógusok önképzéséhez-önfejlesztéséhez. Az érdeklődők a projektről a ses.bjg.hu honlapról tudhatnak meg többet.
Kockafejű diákok a Batsányiban
Nagy izgalommal és sok programmal vártunk következő találkozónkat, melyet Magyarországon, intézményünkben, nemcsak a projektben résztvevő tanulóinkkal szerveztünk. Projektünk utolsó tanulói találkozóján bemutathattuk iskolánkban rejlő lehetőségeket és hogy mi hogyan terelgetjük diákjainkat ebben az izgalmas "e"…
Screen-free day
This special day was organized on the last Thursday of January. We asked our students to leave their mobile phones at home. Our aim was to show them that they can have a great time,…
HEY- The first student meeting
Healthy European Youth Erasmus+ project has just started. In January our students: Csanád Kardos, Lili Kádár, Lujza Erdélyi, Dorina Ágoston and Máté Kiss, travelled to Spain. They visited some Spanish schools and many interesting places.…
Erasmus+ Healthy European Youth (HEY) találkozó Spanyolországban
A projekt első mobilitásán hosszú repülőút után érkeztünk meg Spanyolország fővárosába, Madridba, ahonnan közel két órás busszal történő utazást követően jutottunk el úticélunkhoz, Alcázar de San Juanba. Aznap este láthatóan nagy szeretettel várták diákjainkat a Santa…
Észtországban jártunk
Erasmus+ projekt keretében 2018. november 18-24 között Észtországban jártunk, 4 diák és két kísérő tanár, ahol a diákcsere program harmadik találkozóján vettünk részt. Hosszú repülőút után este érkeztünk meg Tallinba, ahonnan több mint két órás…
HEY- Valami elkezdődött!
A Csongrádi Batsányi János Gimnázium és Kollégium egy újabb sikeres Erasmus+ pályázat megírásában vett részt. Az Egészséges Európai Fiatalság (Healthy European Youth) című pályázatban résztvevő országok: Spanyolország, Olaszország. Törökország, Dánia és Magyarország. A pályázat lebonyolítása…