A hónap mottója magában foglalja azt a témát, amellyel a március hónap folyamán foglalkoztunk iskolánkban a boldogságórákon. Talán nem túlzás azt állítani, hogy az apró örömök nemcsak ebben a hónapban fontosak, hanem egész életünkben is,…
STEAM THE MUSIC
A február sem telhet el Erasmus nélkül. Több mint 100 részvevő találkozott online a STEAM the Music elnevezésű Erasmus+ projekt keretein belül. A kora délutáni időpontban az öt résztvevő ország (Olaszország, Észtország, Bulgária, Lengyelország és…
Nyelvtanulás a BJG-ben
Intézményünkben számos lehetőség adódik a tanulóink számára, hogy nyelvtudásukat fejlesszék. Több nemzetközi pályázatunk tette eddig is lehetővé, hogy 5-12 évfolyamos diákjaink közül az érdeklődők eljussanak Európa különböző országaiba. A következő videóban néhány tanulónk beszámolója hallható…
Egy a sok lehetőség közül: Erasmus+ programok a Batsányiban
Nagy hangsúlyt fektetünk intézményünkben a nyelvtudás fejlesztésére, melynek egyik hatékony eszköze az Erasmus+ programokban való részvétel. A már lezárult sikeres pályázatok és a jelenleg folyamatban lévő négy programsorozat bizonyítja, hogy a diákok hatalmas lelkesedéssel és…
Erasmus+ hét a Batsányiban
’Acting for a better Europe’ elnevezéssel indult tavaly ősszel egy Erasmus program öt ország, hat iskolájának részvételével. Az első személyes találkozó egy évvel ezelőtt Frankfurtban került megrendezésre, nagy sikerrel. A járványügyi helyzet miatt ebben a…
A zene körülvesz bennünket!
Újabb sikeres nemzetközi pályázatot tudhat magának iskolánk. Ezúttal partnerként veszünk részt a STEAM the Music (STEAMus) elnevezésű Erasmus+ programban. A projekt célja, hogy a zene világába bevezesse a 11-15 éves korosztály tanulóit, és rámutasson a…
Újabb nyertes nemzetközi projektünk a környezettudatosság jegyében
Iskolánk sikerrel pályázott az Erasmus+ 2020 Stratégiai Partnerség (KA229) programjában, ahol a Becoming European Ecocitizens (BEE) elnevezésű, alapvetően környezettudatosság jegyében megálmodott projektünk Magyarország (koordinátorként), Olaszország, Spanyolország, Törökország, Lengyelország és Portugália részvételével valósul meg. A projekt…
„Az embereket meg lehet ismerni a zenén keresztül, amit hallgatnak.” (Paulo Coelho)
A zene világnapját iskolánkban rendhagyó módon ünnepeltük meg 2020. október 1-jén, mivel ebben az évben nem volt lehetőségünk sem (a korábbi években már megszokott és nagy sikerű) koncert megszervezésére iskolánk diákjainak előadásában, sem a közös…
Save the Nature for your Future
Iskolánk ebben a tanévben egy újabb eTwinning pályázatot indított el olasz, török, német, portugál és román partneriskolákkal 'Save the Nature for your Future' címmel. Iskolánkat az 5.F osztály képviseli, kiemelt témája a környezettudatos magatartás, illetve…
Mentorprogram a Batsányiban
A „School is cool” (Tutoring to boost young pupil’s motivation) című Erasmus+ program keretében iskolánk 13 diákja (Oláh Tímea, Papp Ágnes, Forgó Judit 10A, Szabó Tímea Szkarlett, Koncz Réka 10B, Veszprémi Csongor 10F, Illés Bálint…