Észtországban jártunk

Erasmus+ projekt keretében 2018. november 18-24 között Észtországban jártunk, 4 diák és két kísérő tanár, ahol a diákcsere program harmadik találkozóján vettünk részt. Hosszú repülőút után este érkeztünk meg Tallinba, ahonnan több mint két órás…

HEY- Valami elkezdődött!

A Csongrádi Batsányi János Gimnázium és Kollégium egy újabb sikeres Erasmus+ pályázat megírásában vett részt. Az Egészséges Európai Fiatalság (Healthy European Youth) című pályázatban résztvevő országok: Spanyolország, Olaszország. Törökország, Dánia és Magyarország. A pályázat lebonyolítása…

Square-Eyed Students

Square-Eyed Students című, IKT alapú oktatáshoz kapcsolódó (Erasmus+ 2017, Ka2) projektünk Dánia (koordinátor), Észtország, Horvátország, Törökország, Magyarország részvételével valósul meg. A projekt az iskola nemzetköziesítését nagyban segíti, hiszen 6 pedagógusnak lesz lehetősége módszertani fejlődésre, jógyakorlatok gyűjtésére, valamint 16 tanulónk gyakorolhatja az angolt, mint idegen…

Intézményünk Európai fejlesztési Terve

Intézményünk nemzetközi kapcsolatai (testvérvárosi, határon túli magyar iskolákkal történő kapcsolattartás,  sítáborok, kirándulások és külföldi robotversenyeken való részvétel) 2016-tól az Erasmus+ projektekkel bővültek. Sok diákunk, tanárunk számára  természetes, hogy az Internet kommunikációs csatornáit használva sem a nyelvi különbözőség, sem a földrajzi távolság nem…